Fontos számomra, hogy a közös alkalmaknak legyen egy kiszámítható kerete, és hogy a lefoglalt idővel mindketten számolni tudjunk. Közben természetesen tudom, hogy az életben adódhatnak váratlan helyzetek is.
Ha egy megbeszélt időpont mégsem megfelelő számodra, kérlek, jelezd minél hamarabb, lehetőség szerint írásban.
A személyes alkalmakhoz előre lefoglalt külső helyszínt biztosítok, ezért ezeknél az időpont-módosítás feltételei a teremfoglalás feltételeihez is igazodnak.
Munkanapi személyes alkalmat legalább 72 órával, hétvégi személyes alkalmat legalább 24 órával az időpont előtt tudsz díjmentesen módosítani vagy lemondani.
Ha munkanapi időpontot 72 órán belül, de még legalább 24 órával az alkalom előtt mondasz le, a lefoglalt terem díja számomra már felszámításra kerül. Ebben az esetben az alkalmat másik időpontra áttehetjük, a felmerült terembérleti költség megtérítését azonban kérem.
Az alkalom kezdete előtti 24 órán belüli lemondás vagy előzetes jelzés nélküli távolmaradás esetén az alkalom teljes díja fizetendő, illetve előre kifizetett 4 alkalmas folyamat esetén az alkalom felhasználtnak minősül.
Előzetes egyeztetéssel lehetőség lehet arra, hogy ugyanabban az időpontban online tartsuk meg az alkalmat.
Így nem szükséges lemondanod a találkozást csak azért, mert személyesen nem tudsz eljutni a helyszínre.
Ha az online alkalomra történő váltás már azon az időszakon belül történik, amikor a teremfoglalás díja számomra felszámításra kerül, a felmerült terembérleti költség megtérítését ebben az esetben is kérem.
Az online alkalom időpontját legalább 24 órával korábban díjmentesen módosíthatod vagy lemondhatod.
24 órán belüli lemondás vagy előzetes jelzés nélküli távolmaradás esetén az alkalom teljes díja fizetendő, illetve előre kifizetett folyamat esetén az alkalom felhasználtnak minősül.
Kérlek, az online alkalomhoz lehetőség szerint olyan helyről kapcsolódj, ahol nyugodtan és biztonságosan tudsz jelen lenni.
Az alkalom alatt kérlek, ne vezess, és ne végezz olyan tevékenységet, amely folyamatos figyelmet igényel.
Ha az alkalmat az én oldalamon felmerülő technikai probléma miatt nem tudjuk érdemben megtartani, az alkalom természetesen nem számít felhasználtnak, és új időpontot egyeztetünk.
Ha a technikai probléma a te oldaladon jelentkezik, először megpróbáljuk helyreállítani a kapcsolatot. Ha ez nem sikerül, az adott helyzetet egyénileg egyeztetjük.
Ha később érkezel vagy kapcsolódsz be, az alkalmat lehetőség szerint megtartjuk, de a befejezés időpontja általában nem tolódik ki, hogy az utánad következő időpontok kerete is megmaradjon.
Ha a késés olyan mértékű, hogy már nem lenne megfelelő elkezdeni a szomatikus munkát, megbeszéljük, hogyan érdemes továbbmenni.
Tudom, hogy előfordulhat betegség, baleset vagy más valóban váratlan élethelyzet.
Ilyenkor kérlek, jelezz, amint tudsz. Rendkívüli helyzet esetén fenntartom annak lehetőségét, hogy az adott körülményeket egyénileg mérlegeljük.
Ez nem jelenti azt, hogy a lemondási feltételek automatikusan minden ilyen esetben elengedésre kerülnek, de szeretném, ha a keretek mellett maradna hely az emberi helyzeteknek is.
Ha én nem tudom megtartani a megbeszélt alkalmat, természetesen nem veszíted el azt.
Új időpontot egyeztetünk, vagy ha a már kifizetett alkalmat nem tudjuk megfelelően pótolni, annak díját visszatérítem.
A 4 alkalmas alapozó folyamat időpontjait lehetőség szerint olyan ritmusban egyeztetjük, amely segíti a folyamat folytonosságát.
Ha egy alkalmat a fenti határidőkön belül időben módosítasz, az alkalom nem vész el, hanem új időpontot keresünk.
A 4 alkalmas folyamat után történő további egyéni szomatikus kísérésre ugyanezek a lemondási és időpont-módosítási feltételek vonatkoznak.
A jelentkezést követő rövid, 15 perces online beszélgetés díjmentes, ezért erre nem alkalmazok lemondási díjat.
Ha mégsem tudsz részt venni a megbeszélt időpontban, kérlek, jelezd minél előbb. Ha továbbra is szeretnénk beszélni, keresünk egy másik időpontot.